Diákmunka vállalás feltételei

Egy kis zsebpénz mindenkinek jól jön, de egyesek még ennél is többre tehetnek szert, ha diákmunkát vállalnak. Nem véletlen, hogy egyre népszerűbb ez a foglalkoztatás forma, mind a tanulók, mind a munkáltatók részéről. Azonban ahhoz, hogy valaki diákmunkát vállalhasson mindenképp meg kell felelni, néhány alapvető elvárásnak. Az alábbiakban ezzel, vagyis a diákmunka vállalás feltételivel foglalkozunk.

Hogyan vállalható diákmunka?

Mielőtt még bárki rögtön a diákmunka lehetőségek böngészésbe kezdene, érdemes észben tartani néhány alapvető követelményt, amiknek meg kell felelnie minden diáknak. Ezek három nagyobb követelmény csoportba sorolhatók. Nevezetesen az alábbiakba:

  • életkori követelmény

  • tanulmányi státusz követelmény

  • iskolaszövetkezeti státusz

Diákmunkához szükséges életkor

A diákmunka esetén több fajta információval is találkozhatunk a szükséges életkorra vonatkozóan.

Alapjában véve elmondható, hogy minden 18. életévét betöltött személy vállalhat diákmunkát és ehhez semmilyen szülői engedélyre sincs szükség.

Ezen túlmenően 18 év alattiak is vállalhatnak diákmunkát, ám ezesetben a 16. életév egy újabb határvonal, illetve a gondviselő engedélyének megléte is mindenképp szükséges.

Sőt mi több, akár még a 15. életévüket betöltők is vállalhatnak bizonyos munkaköröket, de itt is szükség van a gondviselői engedélyre, valamint fontos, hogy csak és kizárólag szünidőben vállható ilyenkor munka.

Diákmunkához szükséges tanulmányi státusz

Diákmunka vállalásához természetesen megfelelő tanulmányi státusznak is meg kell lennie. Az optimális eset, amikor a tanuló nappali, aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkezik. A megfelelő életkorral és optimális hallgatói státusszal szinte már akadálya sincs a munkavállalásnak.

Az aktív jogviszonyon túl, szerencsére passzív hallgatói jogviszonnyal is reménykedhetünk a diákmunka vállalásában. Érdemes azonban szem előtt tartani, hogy passzív jogviszony esetén csak 25 éves életkori vállalhatunk állást.

Diákmunkához szükséges iskolaszövetkezeti státusz

A megfelelő életkor és a hallgatói státusz megléte mellett még egy fontos követelménynek mindenképp érdemes megfelelnünk, ha valóban diákmunkát szeretnénk vállani. Ez nem más mint az aktív iskolaszövetkezeti státusz.

Ennek megszerzésére a legjobb mód, ha egy helyi iskolaszövetkezet tagjává válunk. Ehhez nem kell mást tennünk, mint a szimpatikus szövetkezet honlapján keresztül, vagy a legközelebbi irodában létrehozzuk tagságunkat. Természetesen minden város és minden régió esetében más-más iskolaszövetkezetet találhatunk megfelelőnek. Amennyiben tehát diákmunkát Budapesten, vagy Debrecenben keresünk, akkor kiváló választás lehet a MÜISZ Iskolaszövetkezet, ahol számos diákmunka állás várja a jelentkezőket.

Összegezve:

A diákmunka vállaláshoz tehát alapvetően 3 követelménynek kell megfelelni és már jelentkezhetünk is a számunkra szimpatikus álláshirdetésre. Abban az esetben, ha további kérdéseink merülnének fel a munkavállalás kérdéseivel kapcsolatban, akkor forduljunk bizalommal az iskolaszövetkezet munkatársaihoz segítségért.

0

Írj hozzászólást

Az email címed nem lesz publikus.