Nyár

3 dolog, amit tervezz be a nyári szünetre!

A nyári szünet az, amit egész évben várunk. Legyen szó iskolában vagy éppen munkában töltött évről. A nyári szünet lebeg a szemünk előtt a nehezebb napokon, a szürke és hideg estéken, igaz?

Aztán a hetek elrepülnek, és vége a nyárnak. Kapkodjuk a fejünket szeptemberben, hová lett a nyári szünet??

Sajnos a napok nyomtalanul elmúlnak, a nyári szünet a feledésbe hullik, és fáradtan, szürkén kezdjük szeptemberben várni a következő nyarat.

Mit tegyünk, hogy ne így legyen?

 

1. A Nyári szünetben pihenni kell

A nyári szünetben pihenni kell. A pihenés azt jelenti, hogy legalább két hétig nem dolgozunk, nem kötnek bennünket határidők. Optimális esetben a megszokott környezetből is kiszakadunk.

Egy hét nem elég erre. Egy hét alatt még azt sem szokjuk meg, hogy ne nézegessük az email-eket óránként.

Természetesen az, hogy téged mi pihentet, azt te tudhatod. Van, akit a semmittevés, az olvasás, vagy éppen az utazás, sport, wellness pihentet igazán.

 

2. Próbálj ki valami újat

Az agyunk számára a pihenést nem a semmittevés jelenti, mert azt az agy nem ismeri, hiszen sosem áll le. Az agy számára az érdekes újdonság jelenti a pihenést, illetve a megújulást.

A legjobb, ha leülsz és készítesz egy listát 10-15 olyan tevékenységről, újdonságról, ami érdekel. Ami a kicsinél jobban érdekel. Aztán láss hozzá, kutass, tájékozódj, és próbálj ki legalább egyet,de inkább többet.

A nyárból nem a nyom nélkül elmúló napokra, hanem az emlékezetes újdonságokra, eseményekre, időszakokra.

 

3. Sportolj

A testnek mozgásra, edzésre van szüksége. A tanulás és a munkák többsége „ülőmunka”. Ami megterheli a testet, és hosszútávon beteggé tesz. ezért használjuk ki a nyarat, akár összekötve az előző ponttal, és próbáljunk valami újat, ami izzasztó, átmozgató és a végén kipirultan, mosolyogva megyünk haza.

Keresgéljünk a sportos tevékenységek között, és próbáljunk ki minél többet. Aztán válasszunk egy olyat, aminél a legtöbb esély van rá, hogy szeptembernek is folytatni fogjuk.

Mert elmének és a testnek folyamatosan szüksége van a felfrissülésre, nem csak a nyári szünetben!

0

Írj hozzászólást

Az email címed nem lesz publikus.